Lelkiélet, megismerés: Aki őszintén tisztázza magában, hogy mit akar, és mit tud akarni, az tudja, hogy amit a „megismerés” szóval kifejez, mégis az ember lelki életének lgmélyebben gyökerező törekvéseihez tartozik. Mert akár a gondolkodás útján keressük a megismerést, akár inkább érzéseink, érzésvilágunk útján, a megismerés mindig afelől tájékoztat, ami bennünket a világban körülvesz, és ugyanakkor saját magunkról is, úgy hogy azt kell mondanunk, hogy akár megelégszünk lelkivilágunk legegyszerűbb élményeinek a megismerésével, akár a lét titkainak a legbonyolultabb vizsgálatába bocsátkozunk, a megismerés mindenképpen életünk legjelentősebb kérdése. Mert alapjában véve a megismerés révén alkotunk magunknak képet a világról, a világban lévő dolgokról, amelyek végül bennünket is éltetnek, és amelyekből lelki mivoltunk táplálkozik. Már a legegyszerűbb észlelés is, de általában egész érzékelésünk, a megismerés körébe tartozik, de ide tartoznak a fogalmakról és eszmékről alkotott legmagasztosabb absztrakciók is. És a megismerés körébe tartozik az is, ami lelkünk mélyén arra késztet bennünket, hogy mondjuk a szépet és a csúnyát megkülönböztessük. Mert, ha bizonyos értelembe igaz is, hogy az ízlésről nem lehet vitatkozni, mégis a megismeréshez tartozik az is, ha valaki egy ízlésbeli ítéletet kialakít magában és ennek alapján meg tudja különböztetni a szépet és a csúnyát. És morális impulzusainkat is, azt, ami arra késztet hogy a jót tegyük, a rosszat pedig elkerüljük, mint morális eszmét kell érzékelnünk, mint annak megismerését, vagy az arra való érzésbeli ösztönzést, hogy ezt ne tegyük, azt ne tegyük. Még az is, amit „lelkiismeretnek” nevezünk, ha mégoly bizonytalan impulzusokat tartalmaz is, ahhoz tartozik, amit a „megismerés” szóval jelölünk. Röviden, mindaz ami tudatos bennünk, vagyis a világ, akár a maja, az illúzió, akár a valóság világa, a világ, amelyben tudatosan élünk, mindaz ami számunkra tudatos, benne van abban, amit szellem vonatkozásban „megismerési életünk” alatt értünk.

De e mellett el kell ismernünk, hogy mintegy ennek a szellemi életnek a felszíne alatt, amelyet a megismeréssel átfogunk, még valami más is van, hogy lelkiéletünk, már a mindennapi élet vonatkozásában is sok mindent mutat, ami nem tartozik tudatos életünkhöz. Itt mindjárt utalhatunk arra, hogy reggel, amikor felébredünk, lelkiéletünket az alvásból mindig megerősödve és felfrissitve újra megszüljük. Az alvásban, a tudattalanságban tehát életünk számára nyerünk valamit, ami nem tartozik megismerésünk, tudatos életünk világába, ahol lelkünk sokkal inkább a tudatos sík alatt dolgozik. De nappali életünkre vonatkózóan el kell ismernünk, hogy ösztönök, titkos erők hajtanak bennünket, amelyek bár hullámaikat feldobják a tudat világába, de mégis a tudat alatt dolgoznak, és élik ki magukat. Akkor vesszük észre ezeket, hogy a tudat alatt dolgoznak, amikor feltörnek arra a felszínre, amely tudatos életünket elválasztja a tudattalan életünktől. És alapjában véve morális életünk is ennek a tudattalan lelki életnek a létezését mutatja.  Mert amikor morális életünkben ez vagy az eszmény megszületik bennünk, csak egy kevés önismeretre van szükségünk, annak belátásához, hogy ezek az eszmények lelki életünkben születnek meg ugyan, de korántsem tudjuk mindig, hogyan függenek össze a lét mélyebb kérdéseivel, de úgy is mondhatjuk: hogyan függenek össze ezek a mi nagy morális eszméink Isten akaratával, amelyben végül is gyökerezniük kell. Valóban úgy van, hogy lelkiéletünk a maga egészében azzal hasonlítható össze, ami a tenger mélyén lejátszódik. A lelkiéletnek ezek a tengeri mélységei feldobják hullámaikat a felszínre, és ami így a levegő világában, (amelyhez normális tudatú életünket hasonlíthatjuk) feldobódik, az merül fel tudatunkban, megismerésünkben. De végül is egész tudatos életünk egy tudattalan lelkiéletben gyökerezik.

Alapjában véve az emberiség egész fejlődését csak akkor érthetjük meg, ha elismerjük, egy ilyen tudattalan lelkiélet létezését. Mert mi mást jelent a szellemi élet minden előre jutása, mint azt, hogy a tudattalan lelkiéletből felhozzuk azt, ami a felszín alatt már régóta él, de csak akkor ölt alakot, amikor onnan felhozzuk. Ez történik például amikor egy  találmány eszméje felfedezés formájában jelenik meg. A tudattalan lelkiélet tehát, amely éppúgy él bennünk, mint a tudatos, lelkiéletünk második elemének kell tekintetnünk.

Ha ezt a tudattalan lelkiéletünket bizonyos vonatkozásban egyelőre ismeretlennek, de nem megismerhetetlennek vesszük, akkor még egy harmadik dolgot is kell ezzel szembeállítanunk. Ez a harmadik dolog a külső, exoterikus megfigyelés számára is, is minden további nélkül adódik, ha meggondoljuk a következőket: Ha érzékszerveinkkel, értelmünkkel, vagy akár más szellemi képességünkkel a külvilág felé fordulunk, sok mindent ismerhetünk meg. De ha pontosabban utána gondolunk, be kell látnunk, hogy minden megismerésünk mögött, minden a világgal kapcsolatban szerzett ismeretünk mögött még valamilyen rejtett világ is van, amely bár nem megismerhetetlen, de amelyről minden időben, mint valami még ismeretlenről beszéltek. És ez még meg nem ismert valami, ami az ismert dolgok felülete alatt él,  mégpedig az ásvány-,  növény-, és az állatvilágban, ez ugyanúgy hozzátartozik a külső természethez, mint ahogy hozzánk is. Annyiban tartozik hozzánk is, amennyiben mi magunk fizikai organizmusunkba felvesszük a külső világ anyagait és erőit, és feldolgozzuk azokat. És amennyiben a természet egy darabját vesszük magunkhoz, annyiban a természet ismeretlen részének egy darabját is magunkhoz vesszük..

Abban a világban tehát, amelyben élünk, háromfélét kell megkülönböztetnünk:

- tudatos lelkiéletünket, vagyis azt,  ami megjelenik tudatunkban,

- a tudatunk küszöbe alatt lévő tudattalan lelkiéletünket

- azt, ami mint ismeretlen természeti élet, és ugyanakkor mint maga az ismeretlen emberi élet, mint a természeti lét egy darabja bennünk él.

Ez a hármasság közvetlenül adódik a világ helyes megfigyeléséből. Ha már most eltekintünk az összes dogmatikus megállapításoktól,  az összes filozófiai, vagy teozófiai hagyományoktól, amennyiben ezek fogalmi meghatározásokba öltözve jelennek meg, vagy sémákban fejeződnek ki, és feltesszük a kérdést, hogyan is fejezte ki minden időkben az emberi szellem azt, hogy ez a hármasság nemcsak az ő környezetében, hanem az egész világon, (amelyhez ő maga is tartozik), mindenütt megvan, akkor azt kell válaszolnunk, hogy az ember ezt úgy fejezte ki, hogy

 - ami a tudat síkján jelentkezik, azt SZELLEMNEK nevezte,

- azt viszont, ami a tudattalan lelkiéletben működik, és csak feldobja hullámait ebből a tudattalan lelkiéletből, FIÚNAK vagy LOGOSZNAK.

- Azt pedig ami  a egyrészt a természethez tartozik, amennyiben az egyelőre még ismeretlen, másrészt saját magunk egy részéhez is, mégpedig ahhoz, mely a természettel rokon, ezt az emberi szellem, érezve, hogy ez a másik kettővel szemben  harmadik princípium- ATYA princípiumnak nevezte.

Emellett természetesen a Szellem-, Fiú-, és Atya-princípiummal kapcsolatban más alkalmakkor elmondott egyéb megkülönböztetések is érvényesek, és éppen úgy megvan a jogosultságuk azoknak a megkülönbözetéseknek is, amelyeket egyes világszemléletek tesznek. Mégis azt mondhatjuk, hogy ennek a megkülönböztetésnek a legnépszerűbb megfogalmazása abból adódik, amit ezzel a jellemzéssel kapunk.

Tegyük fel már most a kérdést: hogyan tudjuk a legjobban jellemezni az átmenetet a között, ami a Szellemhez tartozik, tehát közvetlenül a tudatos lelkiéletünkre hat, és a tudattalan lelkiélet között, amely a Fiú princípiumhoz tartozik? Ez az átmenetet akkor figyelhető meg a legjobban, ha tudatosítjuk magunkban, hogy az ember mindennapi lelkiéletébe, tehát TUDATÁBA, tudattalan világából tisztán és világosan azok az elemek játszanak bele, amelyeket a gondolkodás és érzés elemekkel ellentétben akarati elemnek kell neveznünk. Ehhez csak helyesen kell interpretálnunk a bibliai mondást, a „szellem kész”, (amivel arra történik utalás, hogy mindaz ami a Szellem területéhez tartozik, amit a tudat átfog), de a „test erőtlen”, ami alatt azt kell értenünk, ami inkább a tudattalan szférába tartozik. Az akarat ternészetével kapcsolatban csak arra kell gondolnunk, ami a tudattalanból feltör, és ami csak akkor kerül bele a tudatos lelkiéletünkbe, ha erről, (miután lelkiéletünk mélyeiből a hullámok már feltörnek) tudatos fogalmakat alkothatunk.

Csak ha a lelkiélet mélyeiben gyökerező, sötéten működő lelki hatalmakat fogalmakká és eszmékké alakítjuk át, akkor válnak a Szellem tartalmává, különben a Fiú területének a tartalmai maradnak. Ahogy az akarat az érzésen át feltör a gondolati életbe, ez világosan mutatja, hogyan törnek fel a hullámok a tudattalan élet tengeréből a tudatos életbe. Ezért mondhatjuk hogy lelkiéletünk hármasságában a két elem a GONDOLKODÁS ÉS AZ ÉRZÉS TUDATOS LELKIÉLETÜNKHÖZ TARTOZIK, DE AZ ÉRZÉS MÁR LENYÚLIK AZ AKARATI SZFÉRÁBA, ÉS MINÉL INKÁBB KÖZELEDÜNK AZ AKARATI SZFÉRÁBA, ÉS AZ AKARATI IMPULZUSOKHOZ, AKARATI ÉLETÜNKHÖZ, ANNÁL INKÁBB SZÁLLUNK LE A TUDATTALAN SZFÉRÁJÁBA, AZOKBA A SÖTÉT VILÁGOKBA, AMELYEKBE CSAK AKKOR MERÜLÜNK LE TELJESEN, AMIKOR TUDATUNK A MÉLY ÁLOM NÉLKÜLI ALVÁSBAN TELJESEN KIALSZIK.

A nyelv géniusza sokszor bölcsebb, mint a tudatos emberi szellem, és ezért bizonyos dolgokat helyesen fejez ki, amelyek valószínűleg elég hamisan hangzanának, ha az ember csak a maga tudatával alakítaná a nyelvet. Így például a nyelv bizonyos érzéseket úgy fejez ki, hogy már magában a szóban az érzésnek az akarattal való rokonságára utal, úgy hogy egyáltalán nem gondolunk akarati impulzusra, csak érzésbeli tartalomra, és ennek ellenére a nyelvben az „akarat” szót használjuk. Mert a nyelv géniusza bizonyos mélyebben gyökerező érzésekről, amelyekről már nem tudunk számot adni, az „akarat „ szót használja. Ez történik például amikor az ellenszenvről beszélünk. Itt egyáltalán semmi nem ösztönöz arra, hogy ezt vagy azt csináljuk, egyáltalán semmi szükség sincs arra, hogy az akarathoz való átmenetről szó legyen. Mélyebben ülő érzéseknek, amelyekről már nem tudunk számot adni, a tudattalan lelkiéletben gyökerező akarati területtel való rokonsága fejeződik itt ki. És mert az akarati elem a tudattalan lelkiéletben fészkel, el kell fogadnunk, hogy ez az akarati szféra egész más viszonyban van ez emberrel, és az ember individuális személyes lényével, mint a megismerési szféra, a szellemi szféra.. És ha most visszatérünk korábbi megkülönböztetésünkhöz a Szellemmel és a Fiúval kapcsolatban, akkor felködlik bennünk a sejtelem, hogy az embernek másképpen kell kapcsolódnia a Szellemhez, mint Fiúhoz. Hogyan kell ezt értenünk?

Ez már az exoterikus életben is könnyen megérthető. Kétségtelen, hogy magáról a megismerésről a legkülönbözőbb módokon vitatkoznak az emberek, mindamellett azt kell mondanunk, hogy amennyiben a megismerés területén használt fogalmak és eszmék tekintetében megértik egymást, a megismerési kérdésekkel kapcsolatos viták is mindinkább megszűnnek. Többször hangsúlyoztam, hogy matematikai kérdésekről már nem vitatkozunk, mert ezeket teljesen felhoztuk a tudatunkban és hogy azokat a kérdéseket, amelyekről vitatkozunk, még nem hoztuk fel. Ezekre még tudattalan ösztöneink, vágyaink, szenvedélyeink hatnak. Ezzel már utaltunk is arra, hogy a megismerés valami inkább általánosan emberi, mint a tudattalan világ. Ha egy másik emberrel állunk szemben, ha a legkülönbözőbb körülmények között kerülünk szembe vele, mindig is azt kell mondanunk, hogy a tudatos lelkiélet területén az ember és ember közötti megértés lehetséges. Az egészséges lelkiélet éppen abban nyilvánul meg, hogy vágyakozik arra, reménykedik abban, hogy a szellemi élet dolgai tekintetében, a tudatos lelkiélet tekintetében a másik emberrel meg tudjuk értetni magunkat. Ezzel szemben az akarati elem, és mindaz, ami tudattalanul él az emberben, olyasmi, amibe, ha az a másik embernél velünk szemben megnyilatkozik, SOHA NEM SZABAD BELENYÚLNUNK, AZT MINT A MÁSIK EMBER LEGBENSŐBB SZENTÉLYÉT KELL TISZTELNÜNK. Figyeljük csak meg, MILYEN KELLEMETLEN HATÁST VÁLT KI EGY EGÉSZSÉGES LELKÜLTŰ EMBERNÉL, HA EGY MÁSIK EMBER  AKARATÁN ERŐSZAKOT KÖVETNEK EL, MENNYIRE NEM IS CSAK NEM ESZTÉTIKUS, HANEM EGYENESEN MORÁLIS KELLEMETLEN JELENSÉG, HA VALAKINEK A TUDATOS LELKIÉLETÉT HIPNÓZISSAL, VAGY MÁS VALAMILYEN ERŐSZAKOS MÓDON KIOLTJUK, HA LÁTJUK, HOGY AZ EGYIK EMBER AKARATA A MÁSIK EMBER AKARATA FELETT KÖZVETLENÜL ÉRVÉNYESÜL A MÁSIK EMBER AKARATÁVAL SZEMBEN. CSAK AZ AZ EGÉSZSÉGES, HA A MÁSIK EMBER AKARATÁRA GYAKOROLT BÁRMILYEN BEFOLYÁS KIZÁRÓLAG A MEGISMERÉSEN KERESZTÜL ÉRVÉNYESÜL. A MEGISMERÉSNEK KELL LENNIE ANNAK, AMINEK SEGÍTSÉGÉVEL AZ EGYIK EMBER A MÁSIKKAL MEGÉRTETI MAGÁT. AMIT AZ EGYIK EMBER AKAR, AZT TEGYE ÁT MINDENEKELŐTT A MEGISMERÉSI SZFÉRÁJÁRA, ÉS CSAK ÍGY, A MEGISMERÉS KERÜLŐ ÚTJÁN NYÚLJON A MÁSIK EMBER AKARATÁHOZ. EZ A LEGMAGASABB, LEGIDEÁLISABB ÉRTELEMBEN AZ EGÉSZSÉGES LELKIÉLET FELTÉTELE. UGYANAKKOR AZ AKARATNAK A MÁSIK EMBER AKARATÁRA VALÓ ERŐSZAKOS HATÁSA, ENNEK BÁRMILYEN FORMÁJA VISSZÁS HATÁST VÁLT KI.

Más szavakkal: az egészséges emberi természet arra törekszik, hogy a szellemi szférában a közösségi életet alakítsa ki, a tudattalan szférát viszont (amennyiben az emberi organizmusban fejeződik ki) mint ÉRINTHETETLEN SZENTÉLYT, TISZTELETBEN TARTSA, AMELY SZIGORÚAN AZ EMBER SZEMÉLYISÉGÉHEZ, INDIVIDUALITÁSÁHOZ TARTOZIK, ÉS AMELYHEZ MÁSKÉPPEN, MINT TUDATOS MEGISMERÉSEN KERESZTÜL KÖZELÍTENI NEM SZABAD. EZT KELL A MAI TUDATNAK ÉREZNIE, HA EGÉSZSÉGES.

Alapjában véve tehát a fiúság szférája, mindaz, amit a Fiúsággal, a Logosszal jelöltünk, MINDEN EGYES EMBERBEN AZ EMBER LEGINDIVIDUÁLISABB ÜGYEKÉNT KELL HOGY MEGSZÜLESSÉK, ezzel szemben a közösségi szféra, amelyben az egyik ember a másikkal érintkezik, a SZELLEM SZFÉRÁJA.